Adél majdnem felnevetett, amikor a tulaj kidugott nyelvvel számolta ki neki a fizetését. Nem lett volna szerencsés, hiszen még nem kapta a kezébe az összeget. Persze az öreg nagyon megkedvelte a határozott, cserfes lányt, aki minden szorult helyzetben feltalálta magát, így nem volt veszélyben a kifizetés. Többször kijelentette, hogy Adél maradhat tovább is, amivel általános megrökönyödést keltett a kocsma úri közönségében. Az még valahogy elfogadható, hogy megdicséri a lányt, de azzal mindenki tisztában volt a környéken, hogy az öreg a feleségétől mit kapott volna, ha egy fiatal lány tovább marad a csehóban, mint az szükséges.
Adél se akart maradni. Tetszett neki a környék, de célja volt, amit el akart érni. Jól jött a pénz, de tudta, hogy el kell jutnia oda, amíg nem lesz késő.
– Maradj még egy hónapot kislány, megemelem a fizetésed – itt a teremben olyan csend lett, mint zárás után egy órával. – heti két reállal. – mindenki fellélegzett. Nem cserélték ki a tulajt.
– Ugyan Guilherme, nem élnénk túl azt az egy hónapot, ha Ana Paula megtudná. Akkor meg hogy költeném el azt a sok pénzt? – vigyorgott Adél. A heti két real még ezen a szegény helyen se ért igazán sokat.
– Akkor... vigyázz magadra Adele. Ha erre jársz, mindig kaphatsz egy italt. – most Guilherme kapott észbe, hogy ha ezt mindenki hallja, akkor vége a "jó" hírének – Fél áron. A másodikat persze már te fizeted. Na viszlát kislány, ne tarts fel. Ha már te lelépsz, valakinek vinnie kell a boltot.
– Viszlát öregúr, ha erre járok, mindenképp belesikoltok a füledbe, ebben bízhatsz!
Jókedvűen elköszönt a csehó állandó közönségétől is és mosolyogva lépett ki a napfénybe. Újra úton! Annyi rossz történt vele, annyiszor volt a gödör legeslegalján, hogy minden apróságnak mérhetetlenül tudott örülni. Az pedig nem is kis dolog, hogy – jól beosztva – ez a pénz pont elég arra, hogy két hét alatt eljusson oda. Aztán meglátta a srácot és elkomorodott. Remélte, hogy nem lesz itt. Megkedvelte a fiút, de neki erre most nincs ideje. Utált búcsúzkodni.
– Alex, te mit keresel itt ilyenkor? – mondta és igyekezett minél hidegebben kiejteni minden szót.
Adél először látta komornak a srácot. Eddig mindig jókedvűen társalogtak, ha betért a Bar Azulba. Feldobta a napját, ha megjelent és gyorsabban, könnyebben telt el a munkanap. Pár nap után már haza is kísérte és ez szokásává is vált.
– Eltűntél volna anélkül, hogy elköszönsz? – kérdezte Alex.
– Nem tartozom neked semmivel. – húzta fel az orrát Adél.
– Nem. Én tartozom neked. A sok szép estéért. Ha eltűnsz, nem tudom viszonozni. Életed végéig kísértene a szellemem – válaszolt félszeg félmosollyal a srác.
– Nem haltál meg te pupák és nem is halsz meg mostanában, így nem félek a szellemedtől se – mosolygott vissza Adél. Hiába. Ez a ridegség dolog nem jött be. Szerette a srác mosolyát, humorát. Volt benne valami nagyon kedvesen őszinte szeretet. A bátyjára és az édesapjára emlékeztette, pedig külsőre semmi hasonlóság nem volt köztük. De a szeme. A szemében ugyanúgy tükröződött a lelke, mint nekik.
– Azt te nem tudhatod. Veszélyesen élek. Késdobálókban udvarolok a legkeményebb kiszolgáló csajoknak. Az egyik csak leszúr pár napon belül.
– Hülye! – vigyorgott Adél, majd újra komoran, most már meleg hangon folytatta – El kell mennem. Nem maradhatok. Ha tudok egyszer visszanézek ide és ha még itt vagy...
– Megyek veled. Itt van minden cuccom a kocsiban.
Adél erre a válaszra nem számított. Többször kinyitotta, majd becsukta a száját, de nem tudta hirtelen mit mondjon.
– Amikor megtudtam, hogy el fogsz menni, azt hittem tudod, hogy Guilherme a nagybátyám, szóval amikor megtudtam, hogy mész, tudtam, hogy nem hagyhatlak magadra. Ezért összepakoltam. A suliban szünet van, apámtól kiléptem. Amúgy se feküdt nekem az a munka, így idejöttem és közben nagyon ajánlottam a Jóistennek, hogy itt tartson téged, amíg ideérek.
– Te nem vagy normális! Hogy képzeled ezt az egészet? Azt se tudod hova kell mennem, azt se tudod, hogy mit csinálok ott. Semmit nem tudsz rólam. Csak nem képzeled, hogy beülök a hülye kocsidba, mint egy plázacica és elfurikázunk a naplementébe?
– Nem tudom mi az a plázacica, – Adél mérgében tükör-fordította a pláza és a cica szavakat portugálul, aminek persze semmi értelme és így Alex se értette – de a többit pont így gondoltam. Figyelj nekem most van időm és lehetőségem, te meg egy fuvarra vársz, még ha nem is vallod be. Tőlem elindulhatsz gyalog, én meg majd megyek utánad és vigyázok rád. Persze, ha ezt hosszan csinálod, akkor a lassú menettel tönkre vágjuk a kocsi váltóját, amit neked kell majd kifizetni, de ez most ne zavarjon. Indulj hát. Menj.
Adél vigyorogva dobta be a kocsiba a cuccát.
– Ezt még visszakapod. Te. Te. Te pupák.
2014. július 28., hétfő
2014. július 21., hétfő
11. rész: Az első albérlő
Konrád úgy ébredt, mint eddig bármikor. Lassan kászálódott ki az ágyból, már előre utálta a kávéfőzés és a reggeli elkészítésének folyamatát. Régen is az ő feladata volt, hiszen katonaként szinte mindig előbb ébredt, mint Ima, de akkor volt kiért megszenvedni vele. A felesége annyira kedvesen és őszintén örült minden reggel ezeknek a dolgoknak, mintha Konrád aznap csinálta volna először. Ez volt az egyik titok, amiért még sok sok évtized után is fülig szerelmes volt belé. De így más. Egyedül mindennek más az íze.
Kibotorkált a konyhába, de már félúton gyanús illatokat érzett és a hangok is arra utaltak, mintha egy titkos tündér serénykedett volna arrafelé. Nem is tévedett sokat.
– Jó reggel Konrád! Nem tudtam pontosan mit szeret ezért sütöttem kis szalonnát, rántottát, pároltam zöldséget. Vegyen amiből csak akar. Kávé vagy tea?
Konrád megbabonázva állt a konyhaajtóban és nézte a szembelévő ablakon beólálkodó napfény által megvilágított jelenést. Így szembefényben csak a körvonalait láthatta, angyali glóriával körbefonva.
– Mi a baj Konrád? Talán rosszul van? Hívjak orvost? Vagy Esztert? Megadta a számát. Ne ijesztegessen, szóljon hát valamit!
A férfi, ahogy a tudata is kezdett felébredni, felsejlettek benne a tegnapi dolgok, így az "angyal" kilétére is talált magyarázatot.
Juditot a beszélgetés után rögtön ott fogták. Eszterrel ketten felkerekedtek és elhozták a kollégiumból a holmijait a lakásba. Konrád addig otthon maradt és ekkor döbbent rá, hogy bár ki akar adni négy szobát, nincs semmi kipakolva belőlük. Minden szoba tele volt előző életük emlékeivel. Juditnak a saját szobája mellettit szánta, hogy ha bármire szüksége lenne és szól neki, azonnal hallja. Ez volt Imola szövegtanuló szobája, itt készült fel a bemutatókra. Tele volt a színésznő relikviáival, képekkel, plakátokkal. Bútor nem sok volt benne, hogy szabadon járkálhasson. Mindenütt tükrök, hogy láthassa saját mozdulatait, előadásmódja hatásait. Egy kényelmes fotel a szakmabeli vendégeknek és egy kényelmes kicsi kerevet, ahol sokszor aludt el, akár percekre is, amikor már végkimerülésig gyakorolta a rá váró feladatokat és persze egy sminkasztal tükörrel, ahol a szerephez illő maszkot, sminket is kipróbálhatta.
– Erre a szobára gondoltam Judit, kérlek nézd meg és ha nagyon nem tetszik, akkor válasszunk másikat, de ez van az enyém mellett így bármikor átszólhatsz, ha szükség lenne rám. – mondta Konrád a lánynak, amikor Eszterrel visszaértek és lecuccoltak a nappali közepére.
Ahogy beléptek, Judit percekig boldog mosollyal és szájtátva bámulta a szentélyt. Nagyon szerette Báthori Imola filmjeit. Kétszer látta színházban is és ez, ha lehet még jobban hatott rá. Persze nem csak ő, de Ima egyike volt annak a nagy színészgenerációnak, akit Judit annyira imádott. Kiskorában színésznő akart lenni, járt is a helyi amatőr egyesületbe, de elég gyorsan lemorzsolódott. A lány mindent ezerszázalékosan szeretett csinálni, így ez némi értetlenséget és sok irigységet szült a kis közösségben, ahova csak kicsit kikapcsolódni jártak a helyiek.
– Nem! – szólt kissé talán túl hangosan is Judit – Konrád, ha ön nem bánja, nekem nagyon jó lesz ez a szoba. Ha lehet pár bútort még hoznék ide, de alapvetően úgy jó ahogy van. Meg szabad tartani a képeket? Természetesen megértem ha nem...
– Ha mégegyszer magázol kislányom, elfenekellek, annak ellenére, hogy nem vagy a saját lányom. Pedig lehetnél. Adél idősebb nálad... De, ezt majd máskor. – Szóval akkor eldőlt, ideköltözöl és akkor maradnak a képek is! – váltott vissza a fő témára Konrád. – Imával jól megértenétek egymást.
Judit évfolyamtársai találtak egy lomtalanításon egy gyönyörű szekrényt, meg egy íróasztalt székkel. Felkapták és kézben áthozták a tíz utcával arrébb lévő albérlethez. A jókedvű óbégatásra figyeltek fel a lakásban, Judit örömmel rohant le hozzájuk és a legnagyobb ellenkezés ellenére is, legalább a széket ő akarta felhozni a másodikra. Estére már helyén voltak a bútorok és a ruhák, könyvek jó része is a helyére került. Imola holmijait Konrád kérésére a lány szedte össze egy dobozba. Nagyon ügyelt mindenre, mintha egy szent templom ereklyéiről lenne szó. A dobozt tetejét leragasztotta és ráírta: "Báthory Imola". A név mellé két virág és egy szívecske is került.
Konrád, már mindenre emlékezett másnap reggel a konyhaajtóban és örömmel figyelte, ahogy a lány belakta a konyhát.
– Mindenből kérek! És kávét kérnék szépen sok tejjel, ha lehet. – mondta mosolyogva – Ha jól látom, új angyala lett a háznak.
Kibotorkált a konyhába, de már félúton gyanús illatokat érzett és a hangok is arra utaltak, mintha egy titkos tündér serénykedett volna arrafelé. Nem is tévedett sokat.
– Jó reggel Konrád! Nem tudtam pontosan mit szeret ezért sütöttem kis szalonnát, rántottát, pároltam zöldséget. Vegyen amiből csak akar. Kávé vagy tea?
Konrád megbabonázva állt a konyhaajtóban és nézte a szembelévő ablakon beólálkodó napfény által megvilágított jelenést. Így szembefényben csak a körvonalait láthatta, angyali glóriával körbefonva.
– Mi a baj Konrád? Talán rosszul van? Hívjak orvost? Vagy Esztert? Megadta a számát. Ne ijesztegessen, szóljon hát valamit!
A férfi, ahogy a tudata is kezdett felébredni, felsejlettek benne a tegnapi dolgok, így az "angyal" kilétére is talált magyarázatot.
Juditot a beszélgetés után rögtön ott fogták. Eszterrel ketten felkerekedtek és elhozták a kollégiumból a holmijait a lakásba. Konrád addig otthon maradt és ekkor döbbent rá, hogy bár ki akar adni négy szobát, nincs semmi kipakolva belőlük. Minden szoba tele volt előző életük emlékeivel. Juditnak a saját szobája mellettit szánta, hogy ha bármire szüksége lenne és szól neki, azonnal hallja. Ez volt Imola szövegtanuló szobája, itt készült fel a bemutatókra. Tele volt a színésznő relikviáival, képekkel, plakátokkal. Bútor nem sok volt benne, hogy szabadon járkálhasson. Mindenütt tükrök, hogy láthassa saját mozdulatait, előadásmódja hatásait. Egy kényelmes fotel a szakmabeli vendégeknek és egy kényelmes kicsi kerevet, ahol sokszor aludt el, akár percekre is, amikor már végkimerülésig gyakorolta a rá váró feladatokat és persze egy sminkasztal tükörrel, ahol a szerephez illő maszkot, sminket is kipróbálhatta.
– Erre a szobára gondoltam Judit, kérlek nézd meg és ha nagyon nem tetszik, akkor válasszunk másikat, de ez van az enyém mellett így bármikor átszólhatsz, ha szükség lenne rám. – mondta Konrád a lánynak, amikor Eszterrel visszaértek és lecuccoltak a nappali közepére.
Ahogy beléptek, Judit percekig boldog mosollyal és szájtátva bámulta a szentélyt. Nagyon szerette Báthori Imola filmjeit. Kétszer látta színházban is és ez, ha lehet még jobban hatott rá. Persze nem csak ő, de Ima egyike volt annak a nagy színészgenerációnak, akit Judit annyira imádott. Kiskorában színésznő akart lenni, járt is a helyi amatőr egyesületbe, de elég gyorsan lemorzsolódott. A lány mindent ezerszázalékosan szeretett csinálni, így ez némi értetlenséget és sok irigységet szült a kis közösségben, ahova csak kicsit kikapcsolódni jártak a helyiek.
– Nem! – szólt kissé talán túl hangosan is Judit – Konrád, ha ön nem bánja, nekem nagyon jó lesz ez a szoba. Ha lehet pár bútort még hoznék ide, de alapvetően úgy jó ahogy van. Meg szabad tartani a képeket? Természetesen megértem ha nem...
– Ha mégegyszer magázol kislányom, elfenekellek, annak ellenére, hogy nem vagy a saját lányom. Pedig lehetnél. Adél idősebb nálad... De, ezt majd máskor. – Szóval akkor eldőlt, ideköltözöl és akkor maradnak a képek is! – váltott vissza a fő témára Konrád. – Imával jól megértenétek egymást.
Judit évfolyamtársai találtak egy lomtalanításon egy gyönyörű szekrényt, meg egy íróasztalt székkel. Felkapták és kézben áthozták a tíz utcával arrébb lévő albérlethez. A jókedvű óbégatásra figyeltek fel a lakásban, Judit örömmel rohant le hozzájuk és a legnagyobb ellenkezés ellenére is, legalább a széket ő akarta felhozni a másodikra. Estére már helyén voltak a bútorok és a ruhák, könyvek jó része is a helyére került. Imola holmijait Konrád kérésére a lány szedte össze egy dobozba. Nagyon ügyelt mindenre, mintha egy szent templom ereklyéiről lenne szó. A dobozt tetejét leragasztotta és ráírta: "Báthory Imola". A név mellé két virág és egy szívecske is került.
Konrád, már mindenre emlékezett másnap reggel a konyhaajtóban és örömmel figyelte, ahogy a lány belakta a konyhát.
– Mindenből kérek! És kávét kérnék szépen sok tejjel, ha lehet. – mondta mosolyogva – Ha jól látom, új angyala lett a háznak.
2014. július 14., hétfő
10. rész: Egy baba sorsa
Konrád döbbenten hallgatott. Eszter és Judit őt nézték és hogy kap-e levegőt, így egy percig csend volt a szobában. Amikor Konrád hirtelen elkezdett hangosan nevetni, akkor rajtuk volt a sor a döbbenetben. Először Judit mosolyodott el, ezt látva persze Eszter is. Lassan rájuk is átragadt a férfi jóízű nevetése. Percekig nevettek, rötyögtek és ahogy lenni szokott ilyenkor, ha egy kicsit alábbhagyott a jókedv az intezitása, akkor valaki újra felnevetett és ez átragadt a többiekre is.
– Kérem Judit, bocsásson meg – szólt Konrád mikor kicsit lecsendesedtek – természetesen nem önön, vagy a sorsán nevetek, hanem saját magamon. Tudtam, hogy hajlamos vagyok a férfivakságra, de hogy ennyire, azon most én is nagyon meglepődtem.
– Semmi baj, hónapok óta nem nevettem ilyen jót, nagyon köszönöm önöknek. – mosolygott Judit – De... mi az a férfivakság? Még soha nem hallottam róla.
– A feleségem találta ki a nevét, de a jelenséget mindenki ismeri. Biztos ön is tapasztalta már. Amikor egy férfi nem találja a sótartót, mert egy centivel arrébb rakta valaki. Vagy nem veszi észre a felesége új frizuráját, hiszen pont olyan, mint mielőtt elment volna a fodrászhoz. Ki jegyzi meg egy haj hosszát és hogy eddig melyik lokni merre állt. Ez szerintem lehetetlenség. Na ilyenkor mondja Imola a feleségem, hogy "Konrád, nem tehetsz róla, ez a férfivakság". Na ez is ilyen, kapok majd érte, ha megtudja...
Konrád arcán sötét fellegek jelentek meg ahogy kimondta. Szembesült a ténnyel, hogy egy pillanatra elfeledte, hogy Ima nincs többé és most hogy két másodperc múlva rájött az igazságra, pont annyira fájt, mint amikor elvesztette őt. Eszter tudta mi történik és aggódva figyelte Konrádot, de Judit is látta, hogy valami nincs rendben a legutolsó mondattal.
– Elnézést kérek Judit, úgy látszik, még nem zártam le a lelkemben a tényt, hogy Ima nincs többé... Nagyon friss ez...
– Őszinte részvétem – nyögte ki magából a lány. Ez az érzelmi hullámvasút, amire így hárman felültek, neki is sok volt.
– Na, de önről volt szó. A férje? A gyerek apja? Miért nem együtt keresik az albérletet? – kérdezte Konrád, hogy visszaterelje a beszélgetést egy olyan mederbe, amit tud kezelni érzelmileg.
– Ez egy bonyolult történet. – kezdte halkan a lány, mert látta, hogy nem ússza meg a teljes történet elmesélését. – Amikor felkerültem a városba, kinyílt kicsit a világ. Természetesen nem vagyunk mi ott vidéken elvágva semmitől, de ez egy kis község, szinte egy nagy család. Mindenki tud mindent mindenkiről. Ismeri az ember az összes hasonkorú fiatalt, nincs meglepetés, így ritka a mindent elsöprő szerelem is, amire minden lány vágyik az én koromban.
– Nyugodjon meg Judit, az én koromban sincs másképp. – mosolygott Eszter a lányra – később se szűnünk meg a boldogságot kergetni. Nekem szerencsém volt és időben megtaláltam.
– Teljesen jogos – mosolygott vissza Judit – Szóval, először még az is fura volt, hogy nem kell mindenkinek köszönni az utcán. Ez első pár hétben erre külön kellett ügyelnem, hogy ne kerüljek állandóan fura helyzetekbe, amikor idegen emberek néznek rám idegesen, hogy honnan is ismerjük egymást. Alapvetően nem érzem magam buta nőnek, de ez az óriási változás engem is magával ragadott és hibáztam. Nagyon tetszettek a menő egyetemi bálok és bulik, a világmegváltó házibulik és romkocsmai ivászatok. Ezekre járt ő is. Jóképű, sportos, okos srác. Fardiújfalun megszoktam, hogy körülrajonganak, itt is jólesett a "vezérhím" közeledése. Hetek óta jártunk, mire rájöttem, hogy három másik lány is van a háremében. Azt se mondhattam, hogy nem figyelmeztettek. Az orvosin mindenki tudta, hogy ő milyen és sokan látták az évfolyamtársai a bulikon, hogy mit csinál és szóltak is, de én nem hittem el, hogy velem ezt megteheti valaki, hiszen belém szerelmesek a fiúk. Amikor megláttam a másik lánnyal én szakítani akartam, de mindenre jól begyakorolt válasza volt és meggyőzött, hogy én vagyok az igazi, olyan hirtelen szeretett belém, hogy nem tudta lezárni az előző kapcsolatát. Hónapokkal később egy keményebb este után nem vigyáztunk... – Judit elhallgatott. Ő is tudta, hogy ez az apró hiba változtatta meg örökre az életét.
– Hozzak még egy kis vizet? – kelt fel Eszter az asztaltól, hogy megtörje a csendet. Konrád nem akart megszólalni. Ő is sejtette a történet végét.
– Igen, köszönöm. – kortyolt párat a friss vízből és folytatta – Hetekig alig aludtam és amikor beigazolódott a félelmem, megosztottam a hírt egyetlen szerelmemmel is. Azonnal hangos és durva kiabálások közepette szakított velem. Kijelentette, hogy ő biztos nem lehet ennek a fattyúnak az apja, mert biztos benne, hogy lefeküdtem fűvel-fával és csak azért jöttem hozzá ezzel a hírrel, mert ő a legjobb parti és többet ne kerüljek a szeme elé. Azóta nem láttam. Hazamentem, de bár ne tettem volna. Édesapám kifejezte a csalódottságát és kicsit finomabb módon, de nagyjából megismételte azokat, amiket a volt szerelmem vágott a fejemhez. Mondhattam én bármit, hogy szerettem őt és nem voltam mással. Szinte kitagadott és azt mondta, hogy ne merjem a faluban elmondani valakinek, hiszen itt ő egy köztiszteletben álló polgármester. Édesanyám kisírt szemén láttam, hogy rá számíthatok, de csak titokban. Nálunk nem szokás, hogy az asszony ellentmond az urának. Visszajöttem hát a kollégiumba, ahol bejelentettem, hogy halasztani szeretnék és hogy miért. Természetesen elvesztettem a helyem. Ekkor kezdtem el böngészni a hirdetéseket. Az első 10 helyen egyenesen elmondtam a helyzetem, mire mindenhol kijelentették, hogy igazából már kiadták a szobát, vagy ide nem lehet lebabázni és más hasonlóan kedves módon, de mindenhonnan elküldtek. Édesanyám küldött pénzt, de kezdtem kétségbeesni, hogy még így se találok egy biztonságos helyet. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok időt nyerni azzal, hogy a következő helyen hazudok...
– Ha elém kerülne ez az aljas senkiházi, nem tenné a kirakatba, amit tőlem kap – morogta Konrád. Nagyon felkavarta a történet. – Maradhatsz amíg csak akarsz kislányom. Vagyis maradhat kedves Judit. Bocsánat, csak felkavart amit mondott. Felháborító, hogy egy ilyen emberből orvos lesz és emberek életének és halálának ura lesz belőle.
– Nyugodtan tegezzenek – mosolygott szomorúan Judit – ha itt maradhatok, akkor itt engem szívesebben látnak, mint a családom.
– Én is kérem, hogy maradj Judit és természetesen te is tegezz kislányom – mondta Eszter. – Szerintem Konrád is így gondolja – nézett rá a férfire, aki bólogatott. – és szívesen látunk, de nem az albérlet a legjobb hely egy babának. Mindent megteszek, hogy édesapád megtudja, mit veszíthet ezzel a konok kitagadással. Van egy tervem. – kacsintott kedvesen Juditra.
– Ha Eszternek terve van, akkor meg vagyunk mentve – nevetett Konrád is a fiatal lányra.
– Kérem Judit, bocsásson meg – szólt Konrád mikor kicsit lecsendesedtek – természetesen nem önön, vagy a sorsán nevetek, hanem saját magamon. Tudtam, hogy hajlamos vagyok a férfivakságra, de hogy ennyire, azon most én is nagyon meglepődtem.
– Semmi baj, hónapok óta nem nevettem ilyen jót, nagyon köszönöm önöknek. – mosolygott Judit – De... mi az a férfivakság? Még soha nem hallottam róla.
– A feleségem találta ki a nevét, de a jelenséget mindenki ismeri. Biztos ön is tapasztalta már. Amikor egy férfi nem találja a sótartót, mert egy centivel arrébb rakta valaki. Vagy nem veszi észre a felesége új frizuráját, hiszen pont olyan, mint mielőtt elment volna a fodrászhoz. Ki jegyzi meg egy haj hosszát és hogy eddig melyik lokni merre állt. Ez szerintem lehetetlenség. Na ilyenkor mondja Imola a feleségem, hogy "Konrád, nem tehetsz róla, ez a férfivakság". Na ez is ilyen, kapok majd érte, ha megtudja...
Konrád arcán sötét fellegek jelentek meg ahogy kimondta. Szembesült a ténnyel, hogy egy pillanatra elfeledte, hogy Ima nincs többé és most hogy két másodperc múlva rájött az igazságra, pont annyira fájt, mint amikor elvesztette őt. Eszter tudta mi történik és aggódva figyelte Konrádot, de Judit is látta, hogy valami nincs rendben a legutolsó mondattal.
– Elnézést kérek Judit, úgy látszik, még nem zártam le a lelkemben a tényt, hogy Ima nincs többé... Nagyon friss ez...
– Őszinte részvétem – nyögte ki magából a lány. Ez az érzelmi hullámvasút, amire így hárman felültek, neki is sok volt.
– Na, de önről volt szó. A férje? A gyerek apja? Miért nem együtt keresik az albérletet? – kérdezte Konrád, hogy visszaterelje a beszélgetést egy olyan mederbe, amit tud kezelni érzelmileg.
– Ez egy bonyolult történet. – kezdte halkan a lány, mert látta, hogy nem ússza meg a teljes történet elmesélését. – Amikor felkerültem a városba, kinyílt kicsit a világ. Természetesen nem vagyunk mi ott vidéken elvágva semmitől, de ez egy kis község, szinte egy nagy család. Mindenki tud mindent mindenkiről. Ismeri az ember az összes hasonkorú fiatalt, nincs meglepetés, így ritka a mindent elsöprő szerelem is, amire minden lány vágyik az én koromban.
– Nyugodjon meg Judit, az én koromban sincs másképp. – mosolygott Eszter a lányra – később se szűnünk meg a boldogságot kergetni. Nekem szerencsém volt és időben megtaláltam.
– Teljesen jogos – mosolygott vissza Judit – Szóval, először még az is fura volt, hogy nem kell mindenkinek köszönni az utcán. Ez első pár hétben erre külön kellett ügyelnem, hogy ne kerüljek állandóan fura helyzetekbe, amikor idegen emberek néznek rám idegesen, hogy honnan is ismerjük egymást. Alapvetően nem érzem magam buta nőnek, de ez az óriási változás engem is magával ragadott és hibáztam. Nagyon tetszettek a menő egyetemi bálok és bulik, a világmegváltó házibulik és romkocsmai ivászatok. Ezekre járt ő is. Jóképű, sportos, okos srác. Fardiújfalun megszoktam, hogy körülrajonganak, itt is jólesett a "vezérhím" közeledése. Hetek óta jártunk, mire rájöttem, hogy három másik lány is van a háremében. Azt se mondhattam, hogy nem figyelmeztettek. Az orvosin mindenki tudta, hogy ő milyen és sokan látták az évfolyamtársai a bulikon, hogy mit csinál és szóltak is, de én nem hittem el, hogy velem ezt megteheti valaki, hiszen belém szerelmesek a fiúk. Amikor megláttam a másik lánnyal én szakítani akartam, de mindenre jól begyakorolt válasza volt és meggyőzött, hogy én vagyok az igazi, olyan hirtelen szeretett belém, hogy nem tudta lezárni az előző kapcsolatát. Hónapokkal később egy keményebb este után nem vigyáztunk... – Judit elhallgatott. Ő is tudta, hogy ez az apró hiba változtatta meg örökre az életét.
– Hozzak még egy kis vizet? – kelt fel Eszter az asztaltól, hogy megtörje a csendet. Konrád nem akart megszólalni. Ő is sejtette a történet végét.
– Igen, köszönöm. – kortyolt párat a friss vízből és folytatta – Hetekig alig aludtam és amikor beigazolódott a félelmem, megosztottam a hírt egyetlen szerelmemmel is. Azonnal hangos és durva kiabálások közepette szakított velem. Kijelentette, hogy ő biztos nem lehet ennek a fattyúnak az apja, mert biztos benne, hogy lefeküdtem fűvel-fával és csak azért jöttem hozzá ezzel a hírrel, mert ő a legjobb parti és többet ne kerüljek a szeme elé. Azóta nem láttam. Hazamentem, de bár ne tettem volna. Édesapám kifejezte a csalódottságát és kicsit finomabb módon, de nagyjából megismételte azokat, amiket a volt szerelmem vágott a fejemhez. Mondhattam én bármit, hogy szerettem őt és nem voltam mással. Szinte kitagadott és azt mondta, hogy ne merjem a faluban elmondani valakinek, hiszen itt ő egy köztiszteletben álló polgármester. Édesanyám kisírt szemén láttam, hogy rá számíthatok, de csak titokban. Nálunk nem szokás, hogy az asszony ellentmond az urának. Visszajöttem hát a kollégiumba, ahol bejelentettem, hogy halasztani szeretnék és hogy miért. Természetesen elvesztettem a helyem. Ekkor kezdtem el böngészni a hirdetéseket. Az első 10 helyen egyenesen elmondtam a helyzetem, mire mindenhol kijelentették, hogy igazából már kiadták a szobát, vagy ide nem lehet lebabázni és más hasonlóan kedves módon, de mindenhonnan elküldtek. Édesanyám küldött pénzt, de kezdtem kétségbeesni, hogy még így se találok egy biztonságos helyet. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok időt nyerni azzal, hogy a következő helyen hazudok...
– Ha elém kerülne ez az aljas senkiházi, nem tenné a kirakatba, amit tőlem kap – morogta Konrád. Nagyon felkavarta a történet. – Maradhatsz amíg csak akarsz kislányom. Vagyis maradhat kedves Judit. Bocsánat, csak felkavart amit mondott. Felháborító, hogy egy ilyen emberből orvos lesz és emberek életének és halálának ura lesz belőle.
– Nyugodtan tegezzenek – mosolygott szomorúan Judit – ha itt maradhatok, akkor itt engem szívesebben látnak, mint a családom.
– Én is kérem, hogy maradj Judit és természetesen te is tegezz kislányom – mondta Eszter. – Szerintem Konrád is így gondolja – nézett rá a férfire, aki bólogatott. – és szívesen látunk, de nem az albérlet a legjobb hely egy babának. Mindent megteszek, hogy édesapád megtudja, mit veszíthet ezzel a konok kitagadással. Van egy tervem. – kacsintott kedvesen Juditra.
– Ha Eszternek terve van, akkor meg vagyunk mentve – nevetett Konrád is a fiatal lányra.
2014. július 7., hétfő
9. rész: Judit
Judit kedvesen mosolyogva nyújtotta a kezét Konrádnak.
– Fáradjon beljebb – invitálta a lányt miután kezet fogtak. – üljünk le az asztalnál és meséljen magáról. Jaj, milyen udvariatlan vagyok. Inni kér valamit? Kávét, gyümölcslevet? Nem mintha tudnám, milyen van itthon. Eszter, milyen gyümölcslevet hoztál?
– Almát és narancsot – jött be Eszter a szobába. – Báthori Eszter – mutatkozott be. – Melyikből hozhatok? Már mind szépen lehűlt szerintem.
– Kelényi Judit – mosolygott vissza Judit Eszterre. – egy nagy pohár vizet kérhetek? Mást nem iszom, köszönöm.
– Biztos? Akkor hozok egy pohár ásványvizet. Olyan kis piros lett az arca, jól van?
– Igen, köszönöm, biztos ez a meleg. De a víz rendbe hoz. – mondta Judit, majd ivott a vízből. Láthatóan jobban lett és nyugodtabb hangulatban folytatódott tovább a beszélgetés. Eszter közben tett-vett a lakásban, de onnan is aggódón és érdeklődve figyelte a vendég történetét.
– Fardiújfalun születtem, gondolom ismerik, hiszen nincs messze innen. Kedves, nyugodt hely, tele fával, virággal. Nekem természetes volt, hogy erdész leszek, ha felnövök, mint a nagyapám. Ezért is jelentkeztem ide a főiskolára az erdőmérnöki karra. Egy éve még együtt ünnepeltük, hogy felvettek, aztán kiderült, hogy rákja van. Fél év alatt elvitte az én életerős papimat a betegség, aki soha nem volt még kórházban. Elfújta az élet, mint egy falevelet, ahogy ő mondta... – elcsuklott a hangja. Nem sírt hangosan, csak elhallgatott és nem folytatta egy kis ideig.
Csend kongott a délutáni félhomályban. Konrád tudta, hogy most várni kell. Testközelből ismerte az érzést, amikor egy nemrég elment szerettünkről mesélünk egy idegennek. Látta, hogy ez a lány törékeny alkata ellenére, ugyanolyan erős tölgyfa, mint a nagyapja lehetett. Nem szereti másra terhelni a gondjait, inkább ezerszer kimutatja egy erősségét, mint egyszer egy gyengéjét. Eszter is megállt a másik szobában, kicsit a falhoz dőlt és két kövér könnycseppel gyászolta meg a számára ismeretlen férfit és az őt elveszítő unokáját.
– Bocsánatot kérek, folytatom. Nem leszek már hosszú, ígérem. Szóval eltemettük és ez egy kicsit a jegyeimre is kihatott. A kollégiumban nagy a túljelentkezés, így egy évre kiszorultam onnan. Ezért keresek egy nem túl drága, de ha lehet csendes zugot, ahol magamra csukhatom az ajtót, hogy tanulhassak. Elnézést kérek, hogy ilyet kérek, de használhatom a mosdót?
– Persze drága, menjen csak. – mondta csendesen Konrád. A lány kiment, ő pedig Esztert kereste a szemével. – Tőlem akár most költözhet. Mondd, hogy nem lettem túl szentimentális öregkoromra és tényleg egy jóravaló, kedves teremtés, nem egy szélhámos akar átverni a szép történettel.
– Persze, hogy jöhet és tényleg ha lehet még ma. – mondta szomorúan Eszter, de hallatszott a hangján, hogy valami nincs rendben. – nem mondott el mindent a kisasszony és bár megértem őt, ennek nem örülök.
– Mire gondolsz? – kérdezte Konrád. – valamiben hazudott? Át akar minket verni?
– Kérdezzük meg tőle, ha végzett, de még legalább tíz percig nem fog kijönni szerintem. – mondta titokzatosan Eszter.
– Ne csigázz te lány! – morgott most már mérgesen Konrád.
– Nem akarok a dolgok elé menni. Lehet, hogy tévedek.
Judit 15 percig volt bent. Mire kijött Eszter már folytatta a pakolást, Konrád várta az asztalnál. Ahogy meghallották, hogy kijött, Eszter is leült az asztalhoz és meleg hangon, de határozottan szólalt meg.
– Valami fontosat nem mond el kedves Judit. Nem jó így kezdeni egy kapcsolatot, még ha csak főbérlői is, mert megpecsételi az egészet további közös sorsukat. Mesél róla?
– Igazán nem tudom mire gondol Hölgyem – próbált kikelni magából Judit, de szinte azonnal elhalkult és lesütötte közben a szemét.
– Ez a szégyenkező pillantás volt az első ami szemet szúrt kislányom. Egész beszélgetés alatt, amikor nem volt teljesen őszinte, így tett. Amikor a nagyapjáról beszélt, akkor minket nézett és szinte belefúrta a szemét a miénkbe. Őn egy egyenes, őszinte ember, aki most megijedt és a szégyenérzet helytelen megoldásokra sarkalja.
A lány most már könnyezett, hiszen szinte a lelke közepébe látott ez az idegen.
– Honnan tudta meg..., az apámmal beszélt? – kérdezte könnyektől küszködve a lány.
– Nem ismerem az édesapját. A jelek azonban egyértelműek. A rosszulléte ismerős számomra is, akkor se szívesen adtam volna kávét, ha azt kér. Van akinek ilyenkor a gyümölcslé legjobb, de én se bírtam akkoriban. A kicsit bő ruhái mögött is látszik számomra, hogy valamit el szeretne rejteni, de hát ön is tudja, hogy ez csak ideig-óráig működik. Amikor kiment a mosdóba, a mozdulatai is elárulták.
– Na de mit, az isten szerelmére? – kiáltott fel Konrád, mert ő már semmit nem értett. – Valaki mondja el végre, hogy mit kell látnom, mert itt helyben felrobbanok.
– Mondja el nyugodtan. Konrád jó ember, jó helyre hozta az ösztöne kisasszony. – mondta halkan, de kedvesen mosolyogva Eszter – hanyadikban van?
– A harmadikat kezdjük... – mosolygott felszabadultabban, de még mindig szemlesütve Judit.
– Miből kezdi a harmadikat? Iskolaévből? Bukott tantárgyból? Gombócból? – értetlenkedett Konrád és most már nagyon dühös volt. Leginkább saját magára, hogy még mindig nem értett semmit.
– Az isten szerelmére Konrád, nézd már Judit kezét, hol tartja, amióta tudjuk a titkát? A pocakján! A pocakját simogatva ment ki a mosdóba is, mert azt hitte nem figyeljük. Ez a lány várandós. Kisbabát vár. Kismama lesz. Érted már?!
– Fáradjon beljebb – invitálta a lányt miután kezet fogtak. – üljünk le az asztalnál és meséljen magáról. Jaj, milyen udvariatlan vagyok. Inni kér valamit? Kávét, gyümölcslevet? Nem mintha tudnám, milyen van itthon. Eszter, milyen gyümölcslevet hoztál?
– Almát és narancsot – jött be Eszter a szobába. – Báthori Eszter – mutatkozott be. – Melyikből hozhatok? Már mind szépen lehűlt szerintem.
– Kelényi Judit – mosolygott vissza Judit Eszterre. – egy nagy pohár vizet kérhetek? Mást nem iszom, köszönöm.
– Biztos? Akkor hozok egy pohár ásványvizet. Olyan kis piros lett az arca, jól van?
– Igen, köszönöm, biztos ez a meleg. De a víz rendbe hoz. – mondta Judit, majd ivott a vízből. Láthatóan jobban lett és nyugodtabb hangulatban folytatódott tovább a beszélgetés. Eszter közben tett-vett a lakásban, de onnan is aggódón és érdeklődve figyelte a vendég történetét.
– Fardiújfalun születtem, gondolom ismerik, hiszen nincs messze innen. Kedves, nyugodt hely, tele fával, virággal. Nekem természetes volt, hogy erdész leszek, ha felnövök, mint a nagyapám. Ezért is jelentkeztem ide a főiskolára az erdőmérnöki karra. Egy éve még együtt ünnepeltük, hogy felvettek, aztán kiderült, hogy rákja van. Fél év alatt elvitte az én életerős papimat a betegség, aki soha nem volt még kórházban. Elfújta az élet, mint egy falevelet, ahogy ő mondta... – elcsuklott a hangja. Nem sírt hangosan, csak elhallgatott és nem folytatta egy kis ideig.
Csend kongott a délutáni félhomályban. Konrád tudta, hogy most várni kell. Testközelből ismerte az érzést, amikor egy nemrég elment szerettünkről mesélünk egy idegennek. Látta, hogy ez a lány törékeny alkata ellenére, ugyanolyan erős tölgyfa, mint a nagyapja lehetett. Nem szereti másra terhelni a gondjait, inkább ezerszer kimutatja egy erősségét, mint egyszer egy gyengéjét. Eszter is megállt a másik szobában, kicsit a falhoz dőlt és két kövér könnycseppel gyászolta meg a számára ismeretlen férfit és az őt elveszítő unokáját.
– Bocsánatot kérek, folytatom. Nem leszek már hosszú, ígérem. Szóval eltemettük és ez egy kicsit a jegyeimre is kihatott. A kollégiumban nagy a túljelentkezés, így egy évre kiszorultam onnan. Ezért keresek egy nem túl drága, de ha lehet csendes zugot, ahol magamra csukhatom az ajtót, hogy tanulhassak. Elnézést kérek, hogy ilyet kérek, de használhatom a mosdót?
– Persze drága, menjen csak. – mondta csendesen Konrád. A lány kiment, ő pedig Esztert kereste a szemével. – Tőlem akár most költözhet. Mondd, hogy nem lettem túl szentimentális öregkoromra és tényleg egy jóravaló, kedves teremtés, nem egy szélhámos akar átverni a szép történettel.
– Persze, hogy jöhet és tényleg ha lehet még ma. – mondta szomorúan Eszter, de hallatszott a hangján, hogy valami nincs rendben. – nem mondott el mindent a kisasszony és bár megértem őt, ennek nem örülök.
– Mire gondolsz? – kérdezte Konrád. – valamiben hazudott? Át akar minket verni?
– Kérdezzük meg tőle, ha végzett, de még legalább tíz percig nem fog kijönni szerintem. – mondta titokzatosan Eszter.
– Ne csigázz te lány! – morgott most már mérgesen Konrád.
– Nem akarok a dolgok elé menni. Lehet, hogy tévedek.
Judit 15 percig volt bent. Mire kijött Eszter már folytatta a pakolást, Konrád várta az asztalnál. Ahogy meghallották, hogy kijött, Eszter is leült az asztalhoz és meleg hangon, de határozottan szólalt meg.
– Valami fontosat nem mond el kedves Judit. Nem jó így kezdeni egy kapcsolatot, még ha csak főbérlői is, mert megpecsételi az egészet további közös sorsukat. Mesél róla?
– Igazán nem tudom mire gondol Hölgyem – próbált kikelni magából Judit, de szinte azonnal elhalkult és lesütötte közben a szemét.
– Ez a szégyenkező pillantás volt az első ami szemet szúrt kislányom. Egész beszélgetés alatt, amikor nem volt teljesen őszinte, így tett. Amikor a nagyapjáról beszélt, akkor minket nézett és szinte belefúrta a szemét a miénkbe. Őn egy egyenes, őszinte ember, aki most megijedt és a szégyenérzet helytelen megoldásokra sarkalja.
A lány most már könnyezett, hiszen szinte a lelke közepébe látott ez az idegen.
– Honnan tudta meg..., az apámmal beszélt? – kérdezte könnyektől küszködve a lány.
– Nem ismerem az édesapját. A jelek azonban egyértelműek. A rosszulléte ismerős számomra is, akkor se szívesen adtam volna kávét, ha azt kér. Van akinek ilyenkor a gyümölcslé legjobb, de én se bírtam akkoriban. A kicsit bő ruhái mögött is látszik számomra, hogy valamit el szeretne rejteni, de hát ön is tudja, hogy ez csak ideig-óráig működik. Amikor kiment a mosdóba, a mozdulatai is elárulták.
– Na de mit, az isten szerelmére? – kiáltott fel Konrád, mert ő már semmit nem értett. – Valaki mondja el végre, hogy mit kell látnom, mert itt helyben felrobbanok.
– Mondja el nyugodtan. Konrád jó ember, jó helyre hozta az ösztöne kisasszony. – mondta halkan, de kedvesen mosolyogva Eszter – hanyadikban van?
– A harmadikat kezdjük... – mosolygott felszabadultabban, de még mindig szemlesütve Judit.
– Miből kezdi a harmadikat? Iskolaévből? Bukott tantárgyból? Gombócból? – értetlenkedett Konrád és most már nagyon dühös volt. Leginkább saját magára, hogy még mindig nem értett semmit.
– Az isten szerelmére Konrád, nézd már Judit kezét, hol tartja, amióta tudjuk a titkát? A pocakján! A pocakját simogatva ment ki a mosdóba is, mert azt hitte nem figyeljük. Ez a lány várandós. Kisbabát vár. Kismama lesz. Érted már?!
2014. július 2., szerda
8. rész. Eszter és Áron
Egy újabb tányér landolt a konyha padlóján és ahogy illik sok sok darabra törve szét, beterítette a konyha minden szegletét.
– Kettő! – kiáltott ki nevetve a szobából Eszter. – Én mondtam Konrádom, hogy hagyd csak, megcsinálom.
– Ugyan drágaságom, én igenis tudok mosogatni. Ezek szerintem meg voltak átkozva. Még jó, hogy Ima se sajnálta volna ezt a készletet. Az igazi kincseihez hozzá se mernék nyúlni. Azok most már ott maradnak a kredencben az idők végezetéig.
– Azért most már folytatom én. – bróbálkozott Eszter.
– Nem! Ez az én harcom! – kiáltott fel Konrád, de azért hálás volt a megszólaló ajtócsengőnek és bocsánatkérő vigyorral adta át a helyét a menyének.
Persze soha nem hívta így. Már az első találkozáskor nagyon megkedvelte őt és így nem állt a szájára ez a hivatalos és elég távolságtartó formula. Imola még egy ideig kérette magát, de Konrád tudta, hogy csak ösztönösen a fiát védi látványos színésznői eszközeivel. A Báthori családban egyébként is az volt a szokás, hogy minden családtag szíve választottját azonnal családtagnak tekintik, amíg az rá nem cáfol erre a bizalomra.
Imola is megkapta Konrád szüleitől és nagyszüleitől ugyanezt az esélyt és ő igyekezett nem okozni csalódást. Persze még így se volt könnyű a fiatal színésznőnek beilleszkedni egy nemesi dinasztiába.
Eszter és Áron kollégák voltak és több mint egy évig kerülgették egymást. Mindketten egy kapcsolat vége felé tartottak. Áron akkori barátnője egyik napról a másikra elköltözött, így a fiúnak még kevesebb oka volt esténként hazamenni és a projekt is ígéretes volt, amin dolgozott. Eszter pályakezdő kontrollerként került a céghez, így persze minden sok időt igénylő munkafolyamatot rá osztottak.
Áron egyik éjszaka, mikor megrendelte a pizzáját és megkapta a telefont, hogy itt van a futár a ház előtt, meglepve tapasztalta, hogy egy helyett két pizzát szállítottak ki hozzájuk. A mopedes srác meg azon dohogott, hogy hiába hívogatta a másik számot, nem veszik fel és viheti vissza a másik rendelést. Áron kifizette mindkettőt és izgatottan ment fel az irodába, hogy vajon hol dolgoznak még rajta kívül ilyen késő este.
Két emeleten semmi fény nem égett, de a "pénzcsinálóknál" látta egy asztali lámpát fényét rávilágítani a szembelévő fára, így egyből odament a lifttel. Ahogy belépett, rögtön meghallotta a halk zenét és mosolyogva konstatálta, hogy van ízlése a kollégának. – "Kollegina lesz" – gondolta – "mert a pénzügyön csak nők dolgoznak.". Persze ez nem volt igaz, de mint minden cégnél, itt is női munkának gondolták a könyvelést és az ott ülő férfiakat vagy főnöknek vagy vendégnek nézték.
Mikor odaért az asztalhoz, vigyorogva látta, hogy tényleg nő, illetve egy gyönyörű fiatal lány ül ott, aki épp a székében kényelmesen hátradőlve, határozottan belealudt a nagy gondolkodásba. Egy percig csak állt és nézte. A monitorjából sejlő fehér fény gyönyörűen körbefonta a lány arcát és kiemelte, még angyalibbá tette a szépségét. Egyenletesen, békésen szuszogott és valami nagyon szépet álmodhatott, mert elmosolyodott közben.
Áron gyorsan megfordult és óvatosan-halkan kiosont a cég ebédlőjébe, hogy felvágja a pizzákat. Egy nagy tányérra ízlésesen elosztotta a lány adagját (hawaiit rendelt) és a tetejére rakott még a sajátjából egy magyaros szeletet is. Egy cetlire ezt írta: "Tekintetes Felsék!
Mivel láttam, hoty méjjen elgontolgodott valamijjen orszákos méretű pénz ügyi hejjzeten, voltam ojbátor, hogy felhassáboztam a pízáját, hogy ha befejeszte az elméskedését, akkor rökktön nekikeszthessen fenségges ajkaival.
Az Ön szeretve alulirt gratuláló Fülig Hüje
JENŐJE"
Mikor visszaért a lány asztalához, az még mosolyogva aludt tovább, így gond nélkül elhelyezhette a tányért és a cetlit az asztalán. Visszament és újra belemerült a saját projektjébe.
– Maga az a Jenő? – szólalt meg egy érzékien mély női hang 1 óra múlva a háta mögül. Áron akkorát ugrott, hogy a forrasztópákával egy helyett rögtön öt érintkezőt kötött össze. Hirtelen felrántotta a szerszámot, hogy több bajt ne okozzon, de ezzel a lendülettel felrántotta az egész miskulanciát egy fél méterre, hogy az egy dupla szaltó után pont ugyanoda visszaessen. Sokkal nagyobb volt a mutatvány zaja és Áron ijedtsége, mint amennyi bajt okozott. Nem tört el a nyáklap, az IC-k a helyükön maradtak, így csak az 5 érintkezőt kell majd kicserélni. Épp szólni akart, hogy nincs baj, amikor rájött, hogy a lány teli szájjal nevetett mögötte az egész mutatvány alatt és ez felmérgelte.
– Azt a jó édes táncos sanghaji nagynénikéjét a hátulról megszólító és szegény fejlesztőmérnököt megijesztő könyvelőjének, akinek gyémánt van a bal szeme helyén, hogy miért nem hív inkább fel telefonon vagy küld e-mailt mielőtt idejön és...
– Könyvelő ám a körösztanyja Jenőkém. – látszott, hogy a lány nem ijedt meg az ízes káromkodástól, sőt kimondottan élvezte a stíluskavalkádot, amit a srác kiszórt magából mérgében.
– Nem vagyok Jenő. Sose voltam. Itt Áronnak ismernek, de az igazi nevemet nem árulhatom el.
– Nem is kell, hiszen tudom, hogy maga Fülig Jimmy. Félemelet, Királyi Vár, balra.
– Nahát, nemcsak szép és jó a humora, de művelt is. Legalábbis ami az igényes ponyvairodalmat illeti. – udvarolt Áron – Azonban ha már az én inkognitóm pőrére lehámoztuk, ön is igazán bemutatkozhatna.
– Nagy Eszter vagyok, kontrolling osztály. – nyújtotta a kezét. A srác megfogta. Jóval hosszabb ideig, mint ahogy azt a protokoll megköveteli. Nem igazán bánta egyikük sem.
Konrád odaért az ajtóhoz és kinyitotta. Egy alacsony, de nagyon szépen formás, vékony lány állt az ajtóban. Szép ízlésesen volt felöltözve, de Konrádnak az volt az érzése, mintha minden ruha, amit hord, egy számmal nagyobb lenne a kelleténél.
– Kelényi Judit vagyok, a hirdetéssel kapcsolatban beszéltünk telefonon és mára egyeztettünk időpontot.
– Kettő! – kiáltott ki nevetve a szobából Eszter. – Én mondtam Konrádom, hogy hagyd csak, megcsinálom.
– Ugyan drágaságom, én igenis tudok mosogatni. Ezek szerintem meg voltak átkozva. Még jó, hogy Ima se sajnálta volna ezt a készletet. Az igazi kincseihez hozzá se mernék nyúlni. Azok most már ott maradnak a kredencben az idők végezetéig.
– Azért most már folytatom én. – bróbálkozott Eszter.
– Nem! Ez az én harcom! – kiáltott fel Konrád, de azért hálás volt a megszólaló ajtócsengőnek és bocsánatkérő vigyorral adta át a helyét a menyének.
Persze soha nem hívta így. Már az első találkozáskor nagyon megkedvelte őt és így nem állt a szájára ez a hivatalos és elég távolságtartó formula. Imola még egy ideig kérette magát, de Konrád tudta, hogy csak ösztönösen a fiát védi látványos színésznői eszközeivel. A Báthori családban egyébként is az volt a szokás, hogy minden családtag szíve választottját azonnal családtagnak tekintik, amíg az rá nem cáfol erre a bizalomra.
Imola is megkapta Konrád szüleitől és nagyszüleitől ugyanezt az esélyt és ő igyekezett nem okozni csalódást. Persze még így se volt könnyű a fiatal színésznőnek beilleszkedni egy nemesi dinasztiába.
Eszter és Áron kollégák voltak és több mint egy évig kerülgették egymást. Mindketten egy kapcsolat vége felé tartottak. Áron akkori barátnője egyik napról a másikra elköltözött, így a fiúnak még kevesebb oka volt esténként hazamenni és a projekt is ígéretes volt, amin dolgozott. Eszter pályakezdő kontrollerként került a céghez, így persze minden sok időt igénylő munkafolyamatot rá osztottak.
Áron egyik éjszaka, mikor megrendelte a pizzáját és megkapta a telefont, hogy itt van a futár a ház előtt, meglepve tapasztalta, hogy egy helyett két pizzát szállítottak ki hozzájuk. A mopedes srác meg azon dohogott, hogy hiába hívogatta a másik számot, nem veszik fel és viheti vissza a másik rendelést. Áron kifizette mindkettőt és izgatottan ment fel az irodába, hogy vajon hol dolgoznak még rajta kívül ilyen késő este.
Két emeleten semmi fény nem égett, de a "pénzcsinálóknál" látta egy asztali lámpát fényét rávilágítani a szembelévő fára, így egyből odament a lifttel. Ahogy belépett, rögtön meghallotta a halk zenét és mosolyogva konstatálta, hogy van ízlése a kollégának. – "Kollegina lesz" – gondolta – "mert a pénzügyön csak nők dolgoznak.". Persze ez nem volt igaz, de mint minden cégnél, itt is női munkának gondolták a könyvelést és az ott ülő férfiakat vagy főnöknek vagy vendégnek nézték.
Mikor odaért az asztalhoz, vigyorogva látta, hogy tényleg nő, illetve egy gyönyörű fiatal lány ül ott, aki épp a székében kényelmesen hátradőlve, határozottan belealudt a nagy gondolkodásba. Egy percig csak állt és nézte. A monitorjából sejlő fehér fény gyönyörűen körbefonta a lány arcát és kiemelte, még angyalibbá tette a szépségét. Egyenletesen, békésen szuszogott és valami nagyon szépet álmodhatott, mert elmosolyodott közben.
Áron gyorsan megfordult és óvatosan-halkan kiosont a cég ebédlőjébe, hogy felvágja a pizzákat. Egy nagy tányérra ízlésesen elosztotta a lány adagját (hawaiit rendelt) és a tetejére rakott még a sajátjából egy magyaros szeletet is. Egy cetlire ezt írta: "Tekintetes Felsék!
Mivel láttam, hoty méjjen elgontolgodott valamijjen orszákos méretű pénz ügyi hejjzeten, voltam ojbátor, hogy felhassáboztam a pízáját, hogy ha befejeszte az elméskedését, akkor rökktön nekikeszthessen fenségges ajkaival.
Az Ön szeretve alulirt gratuláló Fülig Hüje
JENŐJE"
Mikor visszaért a lány asztalához, az még mosolyogva aludt tovább, így gond nélkül elhelyezhette a tányért és a cetlit az asztalán. Visszament és újra belemerült a saját projektjébe.
– Maga az a Jenő? – szólalt meg egy érzékien mély női hang 1 óra múlva a háta mögül. Áron akkorát ugrott, hogy a forrasztópákával egy helyett rögtön öt érintkezőt kötött össze. Hirtelen felrántotta a szerszámot, hogy több bajt ne okozzon, de ezzel a lendülettel felrántotta az egész miskulanciát egy fél méterre, hogy az egy dupla szaltó után pont ugyanoda visszaessen. Sokkal nagyobb volt a mutatvány zaja és Áron ijedtsége, mint amennyi bajt okozott. Nem tört el a nyáklap, az IC-k a helyükön maradtak, így csak az 5 érintkezőt kell majd kicserélni. Épp szólni akart, hogy nincs baj, amikor rájött, hogy a lány teli szájjal nevetett mögötte az egész mutatvány alatt és ez felmérgelte.
– Azt a jó édes táncos sanghaji nagynénikéjét a hátulról megszólító és szegény fejlesztőmérnököt megijesztő könyvelőjének, akinek gyémánt van a bal szeme helyén, hogy miért nem hív inkább fel telefonon vagy küld e-mailt mielőtt idejön és...
– Könyvelő ám a körösztanyja Jenőkém. – látszott, hogy a lány nem ijedt meg az ízes káromkodástól, sőt kimondottan élvezte a stíluskavalkádot, amit a srác kiszórt magából mérgében.
– Nem vagyok Jenő. Sose voltam. Itt Áronnak ismernek, de az igazi nevemet nem árulhatom el.
– Nem is kell, hiszen tudom, hogy maga Fülig Jimmy. Félemelet, Királyi Vár, balra.
– Nahát, nemcsak szép és jó a humora, de művelt is. Legalábbis ami az igényes ponyvairodalmat illeti. – udvarolt Áron – Azonban ha már az én inkognitóm pőrére lehámoztuk, ön is igazán bemutatkozhatna.
– Nagy Eszter vagyok, kontrolling osztály. – nyújtotta a kezét. A srác megfogta. Jóval hosszabb ideig, mint ahogy azt a protokoll megköveteli. Nem igazán bánta egyikük sem.
Konrád odaért az ajtóhoz és kinyitotta. Egy alacsony, de nagyon szépen formás, vékony lány állt az ajtóban. Szép ízlésesen volt felöltözve, de Konrádnak az volt az érzése, mintha minden ruha, amit hord, egy számmal nagyobb lenne a kelleténél.
– Kelényi Judit vagyok, a hirdetéssel kapcsolatban beszéltünk telefonon és mára egyeztettünk időpontot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)