9. rész: Judit

Judit kedvesen mosolyogva nyújtotta a kezét Konrádnak.
– Fáradjon beljebb – invitálta a lányt miután kezet fogtak. – üljünk le az asztalnál és meséljen magáról. Jaj, milyen udvariatlan vagyok. Inni kér valamit? Kávét, gyümölcslevet? Nem mintha tudnám, milyen van itthon. Eszter, milyen gyümölcslevet hoztál?
– Almát és narancsot – jött be Eszter a szobába. – Báthori Eszter – mutatkozott be. – Melyikből hozhatok? Már mind szépen lehűlt szerintem.
– Kelényi Judit – mosolygott vissza Judit Eszterre. – egy nagy pohár vizet kérhetek? Mást nem iszom, köszönöm.
– Biztos? Akkor hozok egy pohár ásványvizet. Olyan kis piros lett az arca, jól van?
– Igen, köszönöm, biztos ez a meleg. De a víz rendbe hoz. – mondta Judit, majd ivott a vízből. Láthatóan jobban lett és nyugodtabb hangulatban folytatódott tovább a beszélgetés. Eszter közben tett-vett a lakásban, de onnan is aggódón és érdeklődve figyelte a vendég történetét.
– Fardiújfalun születtem, gondolom ismerik, hiszen nincs messze innen. Kedves, nyugodt hely, tele fával, virággal. Nekem természetes volt, hogy erdész leszek, ha felnövök, mint a nagyapám. Ezért is jelentkeztem ide a főiskolára az erdőmérnöki karra. Egy éve még együtt ünnepeltük, hogy felvettek, aztán kiderült, hogy rákja van. Fél év alatt elvitte az én életerős papimat a betegség, aki soha nem volt még kórházban. Elfújta az élet, mint egy falevelet, ahogy ő mondta... – elcsuklott a hangja. Nem sírt hangosan, csak elhallgatott és nem folytatta egy kis ideig.
Csend kongott a délutáni félhomályban. Konrád tudta, hogy most várni kell. Testközelből ismerte az érzést, amikor egy nemrég elment szerettünkről mesélünk egy idegennek. Látta, hogy ez a lány törékeny alkata ellenére, ugyanolyan erős tölgyfa, mint a nagyapja lehetett. Nem szereti másra terhelni a gondjait, inkább ezerszer kimutatja egy erősségét, mint egyszer egy gyengéjét. Eszter is megállt a másik szobában, kicsit a falhoz dőlt és két kövér könnycseppel gyászolta meg a számára ismeretlen férfit és az őt elveszítő unokáját.
– Bocsánatot kérek, folytatom. Nem leszek már hosszú, ígérem. Szóval eltemettük és ez egy kicsit a jegyeimre is kihatott. A kollégiumban nagy a túljelentkezés, így egy évre kiszorultam onnan. Ezért keresek egy nem túl drága, de ha lehet csendes zugot, ahol magamra csukhatom az ajtót, hogy tanulhassak. Elnézést kérek, hogy ilyet kérek, de használhatom a mosdót?
– Persze drága, menjen csak. – mondta csendesen Konrád. A lány kiment, ő pedig Esztert kereste a szemével. – Tőlem akár most költözhet. Mondd, hogy nem lettem túl szentimentális öregkoromra és tényleg egy jóravaló, kedves teremtés, nem egy szélhámos akar átverni a szép történettel.
– Persze, hogy jöhet és tényleg ha lehet még ma. – mondta szomorúan Eszter, de hallatszott a hangján, hogy valami nincs rendben. – nem mondott el mindent a kisasszony és bár megértem őt, ennek nem örülök.
– Mire gondolsz? – kérdezte Konrád. – valamiben hazudott? Át akar minket verni?
– Kérdezzük meg tőle, ha végzett, de még legalább tíz percig nem fog kijönni szerintem. – mondta titokzatosan Eszter.
– Ne csigázz te lány! – morgott most már mérgesen Konrád.
– Nem akarok a dolgok elé menni. Lehet, hogy tévedek.
Judit 15 percig volt bent. Mire kijött Eszter már folytatta a pakolást, Konrád várta az asztalnál. Ahogy meghallották, hogy kijött, Eszter is leült az asztalhoz és meleg hangon, de határozottan szólalt meg.
– Valami fontosat nem mond el kedves Judit. Nem jó így kezdeni egy kapcsolatot, még ha csak főbérlői is, mert megpecsételi az egészet további közös sorsukat. Mesél róla?
– Igazán nem tudom mire gondol Hölgyem – próbált kikelni magából Judit, de szinte azonnal elhalkult és lesütötte közben a szemét.
– Ez a szégyenkező pillantás volt az első ami szemet szúrt kislányom. Egész beszélgetés alatt, amikor nem volt teljesen őszinte, így tett. Amikor a nagyapjáról beszélt, akkor minket nézett és szinte belefúrta a szemét a miénkbe. Őn egy egyenes, őszinte ember, aki most megijedt és a szégyenérzet helytelen megoldásokra sarkalja.
A lány most már könnyezett, hiszen szinte a lelke közepébe látott ez az idegen.
– Honnan tudta meg..., az apámmal beszélt? – kérdezte könnyektől küszködve a lány.
– Nem ismerem az édesapját. A jelek azonban egyértelműek. A rosszulléte ismerős számomra is, akkor se szívesen adtam volna kávét, ha azt kér. Van akinek ilyenkor a gyümölcslé legjobb, de én se bírtam akkoriban. A kicsit bő ruhái mögött is látszik számomra, hogy valamit el szeretne rejteni, de hát ön is tudja, hogy ez csak ideig-óráig működik. Amikor kiment a mosdóba, a mozdulatai is elárulták.
– Na de mit, az isten szerelmére? – kiáltott fel Konrád, mert ő már semmit nem értett. – Valaki mondja el végre, hogy mit kell látnom, mert itt helyben felrobbanok.
– Mondja el nyugodtan. Konrád jó ember, jó helyre hozta az ösztöne kisasszony. – mondta halkan, de kedvesen mosolyogva Eszter – hanyadikban van?
– A harmadikat kezdjük... – mosolygott felszabadultabban, de még mindig szemlesütve Judit.
– Miből kezdi a harmadikat? Iskolaévből? Bukott tantárgyból? Gombócból? – értetlenkedett Konrád és most már nagyon dühös volt. Leginkább saját magára, hogy még mindig nem értett semmit.
– Az isten szerelmére Konrád, nézd már Judit kezét, hol tartja, amióta tudjuk a titkát? A pocakján! A pocakját simogatva ment ki a mosdóba is, mert azt hitte nem figyeljük. Ez a lány várandós. Kisbabát vár. Kismama lesz. Érted már?!