Egy újabb tányér landolt a konyha padlóján és ahogy illik sok sok darabra törve szét, beterítette a konyha minden szegletét.
– Kettő! – kiáltott ki nevetve a szobából Eszter. – Én mondtam Konrádom, hogy hagyd csak, megcsinálom.
– Ugyan drágaságom, én igenis tudok mosogatni. Ezek szerintem meg voltak átkozva. Még jó, hogy Ima se sajnálta volna ezt a készletet. Az igazi kincseihez hozzá se mernék nyúlni. Azok most már ott maradnak a kredencben az idők végezetéig.
– Azért most már folytatom én. – bróbálkozott Eszter.
– Nem! Ez az én harcom! – kiáltott fel Konrád, de azért hálás volt a megszólaló ajtócsengőnek és bocsánatkérő vigyorral adta át a helyét a menyének.
Persze soha nem hívta így. Már az első találkozáskor nagyon megkedvelte őt és így nem állt a szájára ez a hivatalos és elég távolságtartó formula. Imola még egy ideig kérette magát, de Konrád tudta, hogy csak ösztönösen a fiát védi látványos színésznői eszközeivel. A Báthori családban egyébként is az volt a szokás, hogy minden családtag szíve választottját azonnal családtagnak tekintik, amíg az rá nem cáfol erre a bizalomra.
Imola is megkapta Konrád szüleitől és nagyszüleitől ugyanezt az esélyt és ő igyekezett nem okozni csalódást. Persze még így se volt könnyű a fiatal színésznőnek beilleszkedni egy nemesi dinasztiába.
Eszter és Áron kollégák voltak és több mint egy évig kerülgették egymást. Mindketten egy kapcsolat vége felé tartottak. Áron akkori barátnője egyik napról a másikra elköltözött, így a fiúnak még kevesebb oka volt esténként hazamenni és a projekt is ígéretes volt, amin dolgozott. Eszter pályakezdő kontrollerként került a céghez, így persze minden sok időt igénylő munkafolyamatot rá osztottak.
Áron egyik éjszaka, mikor megrendelte a pizzáját és megkapta a telefont, hogy itt van a futár a ház előtt, meglepve tapasztalta, hogy egy helyett két pizzát szállítottak ki hozzájuk. A mopedes srác meg azon dohogott, hogy hiába hívogatta a másik számot, nem veszik fel és viheti vissza a másik rendelést. Áron kifizette mindkettőt és izgatottan ment fel az irodába, hogy vajon hol dolgoznak még rajta kívül ilyen késő este.
Két emeleten semmi fény nem égett, de a "pénzcsinálóknál" látta egy asztali lámpát fényét rávilágítani a szembelévő fára, így egyből odament a lifttel. Ahogy belépett, rögtön meghallotta a halk zenét és mosolyogva konstatálta, hogy van ízlése a kollégának. – "Kollegina lesz" – gondolta – "mert a pénzügyön csak nők dolgoznak.". Persze ez nem volt igaz, de mint minden cégnél, itt is női munkának gondolták a könyvelést és az ott ülő férfiakat vagy főnöknek vagy vendégnek nézték.
Mikor odaért az asztalhoz, vigyorogva látta, hogy tényleg nő, illetve egy gyönyörű fiatal lány ül ott, aki épp a székében kényelmesen hátradőlve, határozottan belealudt a nagy gondolkodásba. Egy percig csak állt és nézte. A monitorjából sejlő fehér fény gyönyörűen körbefonta a lány arcát és kiemelte, még angyalibbá tette a szépségét. Egyenletesen, békésen szuszogott és valami nagyon szépet álmodhatott, mert elmosolyodott közben.
Áron gyorsan megfordult és óvatosan-halkan kiosont a cég ebédlőjébe, hogy felvágja a pizzákat. Egy nagy tányérra ízlésesen elosztotta a lány adagját (hawaiit rendelt) és a tetejére rakott még a sajátjából egy magyaros szeletet is. Egy cetlire ezt írta: "Tekintetes Felsék!
Mivel láttam, hoty méjjen elgontolgodott valamijjen orszákos méretű pénz ügyi hejjzeten, voltam ojbátor, hogy felhassáboztam a pízáját, hogy ha befejeszte az elméskedését, akkor rökktön nekikeszthessen fenségges ajkaival.
Az Ön szeretve alulirt gratuláló Fülig Hüje
JENŐJE"
Mikor visszaért a lány asztalához, az még mosolyogva aludt tovább, így gond nélkül elhelyezhette a tányért és a cetlit az asztalán. Visszament és újra belemerült a saját projektjébe.
– Maga az a Jenő? – szólalt meg egy érzékien mély női hang 1 óra múlva a háta mögül. Áron akkorát ugrott, hogy a forrasztópákával egy helyett rögtön öt érintkezőt kötött össze. Hirtelen felrántotta a szerszámot, hogy több bajt ne okozzon, de ezzel a lendülettel felrántotta az egész miskulanciát egy fél méterre, hogy az egy dupla szaltó után pont ugyanoda visszaessen. Sokkal nagyobb volt a mutatvány zaja és Áron ijedtsége, mint amennyi bajt okozott. Nem tört el a nyáklap, az IC-k a helyükön maradtak, így csak az 5 érintkezőt kell majd kicserélni. Épp szólni akart, hogy nincs baj, amikor rájött, hogy a lány teli szájjal nevetett mögötte az egész mutatvány alatt és ez felmérgelte.
– Azt a jó édes táncos sanghaji nagynénikéjét a hátulról megszólító és szegény fejlesztőmérnököt megijesztő könyvelőjének, akinek gyémánt van a bal szeme helyén, hogy miért nem hív inkább fel telefonon vagy küld e-mailt mielőtt idejön és...
– Könyvelő ám a körösztanyja Jenőkém. – látszott, hogy a lány nem ijedt meg az ízes káromkodástól, sőt kimondottan élvezte a stíluskavalkádot, amit a srác kiszórt magából mérgében.
– Nem vagyok Jenő. Sose voltam. Itt Áronnak ismernek, de az igazi nevemet nem árulhatom el.
– Nem is kell, hiszen tudom, hogy maga Fülig Jimmy. Félemelet, Királyi Vár, balra.
– Nahát, nemcsak szép és jó a humora, de művelt is. Legalábbis ami az igényes ponyvairodalmat illeti. – udvarolt Áron – Azonban ha már az én inkognitóm pőrére lehámoztuk, ön is igazán bemutatkozhatna.
– Nagy Eszter vagyok, kontrolling osztály. – nyújtotta a kezét. A srác megfogta. Jóval hosszabb ideig, mint ahogy azt a protokoll megköveteli. Nem igazán bánta egyikük sem.
Konrád odaért az ajtóhoz és kinyitotta. Egy alacsony, de nagyon szépen formás, vékony lány állt az ajtóban. Szép ízlésesen volt felöltözve, de Konrádnak az volt az érzése, mintha minden ruha, amit hord, egy számmal nagyobb lenne a kelleténél.
– Kelényi Judit vagyok, a hirdetéssel kapcsolatban beszéltünk telefonon és mára egyeztettünk időpontot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése