– Most megdöglesz te áruló szajha!
Adél látta, hogy a nő nem viccel. Őrült eltökéltség volt a szemében, de tudta azt is, hogy most is be van lőve. Egy üvegdarab volt a kezében, amit egy előtte betört ablak romjaiból szedett fel és egy rongydarabbal tekert körbe, hogy meg tudja fogni. Látszott, hogy ez nem sikerült tökéletesen és már csupa vér volt a támadó keze, de fel se fogta. A zuhanyzóból mindenki kirohant, mert nem akartak belekeveredni. Itt ha segítesz valakinek, akkor te is könnyen kaphatsz egy bökést a bordáid közé. Ha ezt elkerülöd és az általad segített fél nyer, akkor a másik oldal felbujtói keresnek meg. De ha csak épp benne vagy a verekedésben, amikor odaérnek az őrök, akkor magánzárka és a büntetés meghosszabbítása is lehet a jutalmad. Az őrök most sehol nem voltak, látványosan eltűntek a zuhanyzó és az öltöző környékéről is, rájuk nem számíthatott, hogy megvédik.
Adél a jobb kezére tekerte a törölközője végét, a másik végét a bal kezébe fogva kicsit oldalt fordulva állt be alapállásba, hogy minél kevesebb támadási felületet adjon. Szinte nyugodtan várta a támadást. Tudta, hogy nem támadhat, mert azzal az ellenfele kerül lépéselőnybe. Pont arra a pár másodpercre lesz szüksége, amit ez az őrült nő veszít azzal, hogy nagy sebességgel elindul felé és Adél az utolsó pillanatban ellép előle. És tényleg. Ahogy a nő felé szúrt, ő oldalt lépett, azonnal a kést tartó kézre tekeredett a törölköző és egy rántás után a helyiség másik felében landolt az üvegdarab. Ekkor már puszta kézzel akart a lányra támadni, de kapott egy térdrúgást gyomorszáj környékére, egy ütést a tarkójára, amitől eszméletlenül terült el a padlón.
Adélen ekkor jött ki az félelem és az adrenalin okozta órási feszültség és a támadója mellé térdelve kezdett el hangosan sírni. Még látta a visszatérő őrök arcára kiülő döbbenetet, ahogy a terv szerinti áldozat térden állva siratja a támadóját, aki mozdulatlanul feküdt előtte a vizes kövön.
Arra ébredt, hogy valóban sír. Felült az ágyán és kábultan nézte a hotelszoba erkélyablakából látható csodálatos látványt; az óceánt és a vizet bearanyozó napfelkeltét. Ránézett a mellette mélyen alvó Alexre. Nem csoda. Az előző hetek őrülete és a tegnap este szeretkezéssel végződő éjszakája után úgy ájult be a srác, mint egy kisbaba.
– Elkaptalak te vérszívó, véged van!
Erre a kiáltásra mindenki felkapta a fejét az albérletben. Genovéva kapta el végre azt a szúnyogot, amit egész éjszaka hajkurászott.
– Gratulálok kisasszony, ezennel hivatalosan is kiérdemelte a "gyilkos" jelzőt! – válaszolt neki András a másik szobából. – Akkor végre mindenki eldöntötte, hogy milyen kaját kér? Aki bújt, aki nem, mert én már ebben a szent pillanatban is épp éhen halok és még 40 perc legalább, mire kihozzák a kisbüdösből a rendelést.
– Magyaros pizza – válaszolt Ármin. – de csípjen, mint a pokol. A múltkor is kihozták valami erőtlen édes paprikával, amit a kutyám se enne meg. Ha nem lett volna még jóanyám kutyapöcse paprikájából, akkor éhen maradtam volna. És ha én éhes vagyok...
– ...akkor a szomszéd macskája is messzire kerülje el a portát, mert marhapörkölt lesz az új neve. Tudjuuuuuk. – válaszolt nevetve Judit a nappaliból – Én már mondtam, hogy rántott sajt rizzsel és maradok ennél. De kérj egy somlóit is. Lassan annyit eszek, mint Ármin, ahogy növekszik a baba.
– Nekem elég lenne ez a bestiális méretű szúnyog is, de nincs időm kisütni, így egy salátát kérek. – válaszolt Genovéva.
– Jó vicc. Többféle salátájuk van. Melyiket kéred Gena? – türelmetlenkedett András.
– Rukkolás saláta!
– Nincs olyan.
– Csicseriborsós!
– Nincs!
– Csírás sali!
– Ne szórakozz! Ez egy kis étterem. Cézár vagy görög?
– Akkor cézár. Ezek még mindig nem a 21. században élnek.
Adél csak egy óra múlva jött ki a vízből. Imádta, hogy újra érezheti az óceán sós ízét. Fülig érő mosollyal ment fel a szobába.
– Már kezdtem izgulni érted, hogy felold az víz. – vigyorgott rá Alex.
– Nyugi, valamelyik ősöm labrador lehetett, imádom a tengert és jól tudok úszni – mosolygott rá Adél.
Egyszerre néztek Alex mobiljára, amikor elkezdett csengeni. Alex felvette.
– Igen? Hogy ki...? Hogy meri...? Nem érdekel, menjen a fenébe. – Alex sápadtan nézett Adélra. – Nem adom őt, eleget bántotta. Azt se tudják hol keressenek. – újra a lányra nézett – Barboza az... Nem tudom honnan tudja a számom. Veled akar beszélni. Lerakjam?
– Ne... Ad ide... – válaszolt Adél halkan – Igen? – szólt bele a telefonba.
– Tudod ki vagyok húgom. Nagyon szomorú lettem, amikor megtudtam elárultad a hited.
Adél szívén újra átjárt az a jeges rémület, mint régen, amikor megtudta, hogy ki is valójában ez az ember.
– Mindketten tudjuk, hogy te nem hiszel semmiben. Mit akarsz tőlem? Nem tudhatod hol vagyunk, mert senkinek nem mondtuk, így nem is bánthatsz.
– Tévedsz húgom, mint mindig. Van egy mobilotok, így azt is lehet tudni, hogy az hol élvezitek épp az óceánt. Csak annyi kell, mint látod, hogy legyen egy hithű a szolgáltatónál és ha körbejárjuk azt a pár kis hotelt, ami szóba jöhet.
Adél próbált nyugodtnak és megfontoltnak tűnni.
– Akkor kár volt elmondanod, mert mire ideértek, már továbbállunk. Mostanában sokat hibázol Leonardo, hiszen a börtönből is élve kikerültem. Talán öregszel?
– Ó igen, engem se kímél a mi istenünk, de talán, most nem hibáztam akkorát. Hogy vannak a szüleid húgom? Magyarország ugye? Ott születtél? Lásd, hogy bennem nincs harag irántad, így elárulom, hogy bizony sok hírről lemaradtál abban a pár évben, amíg itt voltál. Ideje lenne felhívni őket. Aztán majd beszéljünk.
Adél nem bírta tovább, ez neki is sok volt.
– Őket nem bánthatod te szemét! Velem van gondod és különben is, ott nincs hatalmad!
– Igazad van húgom, ott nem én vagyok a főnök, de azért téged is beszerveztünk valahogy nem igaz? Csak hogy tudd, hogy nem üresek a szavaim, elárulom, hogy a gyerekszobádba albérlők költöztek. Bizonyosodj meg róla. Ha így van, tudod, hogy van ott valaki, aki vigyázhat a szeretteidre. Vigyázhat... vagy...
Barboza, az utolsó két szót nagyon lassan és élesen formálta meg, majd kivárt pár másodpercet, amíg tudta, hogy Adél nem tud megszólalni és utána bontotta a vonalat.
Adél még hosszó másodpercekig csendben maradt. Mától már a szülei és a testvére se lesznek biztonságban. Úgy érezte mindennek vége. De beszélni kell velük azonnal! Oly régen hallotta a szülei és a testvére hangját, de nagyon félt ettől a megmérettetéstől. Most már nem húzhatja tovább, hiszen az ő életük is az egyenlet részévé vált.
– Fel kell hívnom a szüleimet, mert ez a szemét velük zsarol. – mondta halkan Alexnek.
– Persze, hívd csak. – Alex szemében is megjelent a zsákmány rémülete, amit Barboza minden ellenfele érezni szokott. – Ez egy őrült...
– Valaki vegye fel a telefont, én trónolok! – kiáltott ki Ármin a wc-ből.
– Megyek már, veszem! – nyugtatta meg Judit – Halló, Báthori lakás. Hogy ki? Üdvözlöm Adél... Én Kelényi Judit vagyok. Konrád nincs itt, a fiához ment ebédelni. Jajj... Nem... az édesanyja sincs itt... Én? Albérletben lakom itt. Az édesapja volt olyan kedves kiadni pár szobát... Igen, értem, ha én beszélnék Konráddal, megmondom neki. Viszhall...
Judit őszinte döbbenetét a többiek is meglátták, ahogy köré gyűltek.
– Adél volt... Konrád lánya, aki eltűnt... Srácok, ő még nem tudja, hogy meghalt az édesanyja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése